Hír
2011.02.14.    Márciusban FEHOVA

FEHOVA 2011
Sok szeretettel várunk minden kedves érdeklődőt a 18. Fegyver, horgászat, vadászat nemzetközi kiállításon 2011. március 17 – 20. között a HUNGEXPO Budapesti Vásárközpontban.
Ízelítő a programokból:
„Magyarok Ázsia vadászösvényein” trófea bemutató együtt a Nadler kiállítással A Fehova alatt az A pavilon éke lesz a 48 hihetetlen trófea, melyből 23 Ázsiából, 25 pedig Magyarországról érkezik a kiállításra.
Katonai bemutatók, kalasnyikov összeszerelési verseny Fegyverügyességi versenyek a FeHOVA-n, a Militarytábor standján naponta 14 és 18 óra között. Ki rak össze leggyorsabban egy kalasnyikovot? És bekötött szemmel? A Fehova alatt kiderül!
A verseny mellett lesz harckocsi bemutató és katonai taktikai bemutató is.
A standon bárki megnézheti az eredeti PSZH-t egy UAZ terepjárót, illetve minden érdeklődő betekinthet egy katonai körletbe a 70'-es 80-as évekből.
Szenzáció! Portugáliából érkezik hozzánk a világ legnagyobb mobil akváriuma, mely 22.400 liter víz tárolására alkalmas. Az akváriumot Magyarország halai teszik majd színesebbé és érdekesebbé, valamint a versenyek, melyeket partnereink segítségével szervezünk.
A bátrak összemérhetik tudásukat a profikkal a horgászversenyen. Ki fogja ki hamarabb a halat? Terveink között szerepel, hogy vadászkutya bemutatót szervezünk a mélyvízben, melyen a négylábúak megmutatják magukat munka közben.
Megújult arculattal az állami erdészetek Az előző évekhez képest új külsővel, új standokkal jelenik meg a 22 állami erdészet az MFB és a HM Budapesti Erdőgazdaság összefogásával. Az erdészeteket, mint tisztást határoló erdőt látatja majd a nagyközönség, miközben Vivaldi muzsikája fokozza az erdei hangulatot.
HUNGEXPO KUPA Koronglövészeti Verseny 2011-ben először szervezünk HUNGEXPO KUPA Koronglövészeti Versenyt, melynek fővédnökei az Országos Magyar Vadászkamara és az Országos Magyar Vadászati Védegylet. Várjuk azon lelkes versenyzők jelentkezését, akik saját jogon rendelkeznek fegyvertartási engedéllyel, és szeretnék megmutatni tudományukat a FeHoVa látogatóinak.
A Fehova mellett az Eleven 3D Open vadászíjász versenyt és az IFAA Európa Bajnokságot tekinthetik meg az érdeklődők.
Vadászkutya szépségverseny A szépséges négylábúakat felvonultató verseny mellett, ügyességi bemutatók, agárfuttatás, fajta bemutatás, sólyomröptetés csábítja majd a közönséget. Az A Vadászkutya magazin segítségével kutya divatbemutatót is tervezünk.
Agárfuttatás, kutya-kvíz Szebbnél szebb, okosabbnál okosabb és ügyesebbnél ügyesebb négylábúak bizonyítják majd be, hogy nem véletlenül ők az emberek legjobb barátai. A gyerekek külön figyelmet kapnak majd a kutyás programok alatt. Vetélkedők várnak rájuk, melyek során kiderül, mit tudnak a házi kedvencekről. A jó válaszokat ajándékokkal jutalmazzuk! Így játékos formában tanulhatnak meg mindent, ami a kutyák életével, a kutyatartással kapcsolatos, de szó lesz a különböző fajták származásáról, sajátosságairól is.
A „Szlovák bemutató trófeákkal” betekintést enged Szlovákia vadászati, kulturális és gasztronómiai jelenébe tánckarral, trófeákkal, szlovák nemzeti ételekkel ismerkedhet minden érdeklődő.
Preparátor bemutató A Diana szakiskola programja, melynek keretén belül preparátor bemutató, fegyverműszerész és vadászpuskaműves bemutató is látható lesz Halászléfőző verseny, kóstolással Kinek a főztje, szakácsa jobb? Ki nyeri a versenyt: Baja vagy Szeged? Látogatóink a bírák! A helyszínen megkóstolhatják és értékelhetik a két halászlé nagyhatalom főztjeit.
„Senior (veterán) szarvasbőgő bajnokok nemzetközi versenye” Ausztria, Szlovákia és Magyarország kijelölt háromfős csapata méri össze tudását nemzetközi zsűri előtt.
Vadászkürt találkozó Március 19-én, szombaton kerül sor a VKE Magyar Vadászkürt Egylet bemutatójára. Az egy órás műsor tizenegy órakor indul és fellépnek azok az élcsapatok, melyek az elmúlt évben az első magyarországi nemzetközi vadászkürtös versenyen, nemzetközi minősítést szereztek. Bemutatkoznak a szóló kategória győztesei, helyezettei és természetesen itt lesznek a gyerekcsapatok, melyek a magyar vadászkürtös kultúra utánpótlását biztosítják.
Hasznos információ:
Nyitva tartás: Csütörtök, péntek, szombat: 9.00 – 18.00 Vasárnap: 9.00 – 17.00 Az előző évekhez képest újdonság, hogy a kiállítás 9 órakor nyit.
Kedvezményes jegyvásárlás: Honlapunkon már elővételben válthatók kedvezményes jegyek a kiállításra.
Kedvezményes kupon: A vadásztársaságok, horgászszövetségek, erdészetek, lövész egyesületek, fegyveres testületek tagjai kedvezményes csoportos belépőjegyet válthatnak a kiállításra. Az ehhez szükséges kupon megtalálható a kiállítás honlapján.
Jegylevásárlási akció: Kiállítóink hozzájárulásával szeretnénk kedveskedni látogatóinknak. A kiállításra váltott belépőjegyek levásárolhatók a kiállítóknál! (Az akcióban részt vevő kiállítók listájáról és a további részletekről bővebb információ február végétől a www.fehova.hu oldalon)
Találkozzunk 2011. március 17-20. között a HUNGEXPO Budapesti Vásárközpontban!
Sok szeretettel várunk minden kedves barátot, ismerőst, szakembert, érdeklődőt a vadászok, horgászok, fegyverkedvelők és természetbarátok leghangulatosabb találkozójára!
A FeHoVa csapat
Bővebb információ: www.fehova.hu

Fórum
Military nyári tábor
Magyar Néphadsereg hagyományőrzés
1968 Csehszlovákia
Én is voltam sorkatona...
nyári tábor
angyalbőrben
Képek,emlékek stb. a hadseregről
AKIK MOST VOLTAK A MILITARY TÁBORBAN IDE IRJANAK!!!!!
Keres-kínal
Hello!
Van egy eladó...

keresek orosz katanai e...
Üdv!
Eladásra kínáln...

PPS hatástalanított gép...
Eladó egy orosz katonai...
Keresek kádár korszakbó...
FIGYELEM!!

ELADÓ...

Vennék német 2 világháb...
ELADÓ SORBA KERÜLT EGY ...
Keresek Német bakelit s...
Üdv
Keresek egy jó á...

PSZH találkozó Mogyoród...